Kezdet.

Megkaptam első elektromos-kerekesszékemet, ami óriási változást, szabadságot, részleges önállóságot adott. Azóta már a második kocsimat nyúzom, de áldom eme szerkezet feltalálójának nevét, hiszen nélküle helyhez, segítséghez lennék kötve. Ha tudnátok, milyen régóta nyüstöltek azért, használjam már, mert az milyen jó lesz nekem, de én balga akkor még nem hitem el.

S akkor most jöjjön a bemutatkozóm. Úgy érzem, lesz az életemben változás, az igazság viszont az, még magam sem tudom pontosan megfogalmazni, mi és hogyan lenne a legmegfelelőbb. Mivel az állapotom annyira súlyos, ami a fizikai kiszolgáltatottságot illeti, hogy nem kicsit tartok egy újabb változástól. Szeretnék a következő években megtanulni angolul. Igaz, elkezdtem az általános iskolai tanulmányaim folytatását, befejezését, ám a rendszer olyannyira akadozóvá vált, hogy elvették tőle a kedvemet. Pedig, amennyiben piacképességre törekszem, elkerülhetetlen a tovább tanulás, fejlesztés.

Családi vagy társasházban képzelem el a további életemet, ahol egyedül élhetek egy közepes méretű szobában, ahol elférnek a fontosabb holmijaim, úgy, mint a kocsi, egy fotel, amire nagyon vágyom, az ágy, két szék, hogy tevékenykedni tudjak, tv, hi-fi, a padlón szőnyeg, hogy meg tudjam őrizni a széken ülve a stabilitásomat. Reggelente nem hétkor kelni, csak olyankor, ha nagyon muszáj, este nem nyolckor lefeküdni, mivel pocsék alvó vagyok. A napot tisztálkodással kezdeném, s ha lehetséges volna, hetente többször zuhanyoznék le az eddigi heti egyszerinél, azonban egy jó alapos lecsutakolással is beérném. Fogmosás szintén reggel, aztán egy finom kávé, majd jöhetne a reggeli. Etetni, itatni, öltöztetni, ágyból kocsiba, székre, aztán újra visszatenni kell. Reggeli felkelésnél pisilni, aztán a nap során még egyszer megtenni, végül az esti lefekvéskor lenne az utolsó. Ez napi 3-4 emelgetést jelent. Az ürítéseim mind spontán módon működnek és még van havi ciklusom. Ezekben is teljes körű segítségre van szükségem, így nagyon tudnám értékelni a női ápolót, de idővel férfi segítséget is elfogadnék. Étkezni naponta kétszer szeretnék. Úgy érzem, gondolom, valamilyen lelki segély területen, netán gyerekek között tudnék tevékenykedni, dolgozni, s amennyiben valóban sikerülne megtanulnom angolul, úgy több minden másban is lehetne gondolkodnom.

Őszinte leszek, azt sem tartom kizártnak, hogy párra lelek az évek során. Mint írtam volt, egy ízben rám talált már a szerelem és azóta is vágyom arra, hogy ismét átéljem az akkori édes érzéseket, élményeket. Nyitott, optimista, könnyen kapcsolatokat teremtő személyiségnek tartom magam. Olykor persze rajtam is eluralkodik a tehetetlenség érzése, de ma már nem tart napokig, mint régebben. Eléggé hirtelen és lobbanékony is a természetem, viszont képes vagyok gyorsan lehiggadni. Nem szeretem az igazságtalanságot, a fejekben felépített korlátokat, ezért is visel meg a szociális otthoni lét. Rettentően bele vagyok fáradva az értelmileg érintettekbe, demensekbe, az értetlenségbe, az örökös zajokba. Ez vonatkozik arra is, hogy mindenkit egy kalap alá vesznek. Nincs egyedi bánásmód, ezért a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, ami szintén dühít. Viszont élvezem a városi életet. Sokkal több lehetőség nyílik mindenre. Imádom a színházat, a szabad téri könnyű zenei koncerteket, egyéb rendezvényeket egyaránt.

Tehát erről fog szólni a blogom. A nem mindig derűs napokról, a programokról, meg arról, miképp jutok el azokra, az érzéseimről, az életemről. Szeretném megmutatni, milyen a lét egy böhöm nagy intézetben.